Ugrás a tartalomra

Doboki Andorné köszöntése

Kovács Péter polgármester ebben az évben már másodszor járt a Doboki házaspárnál, hiszen február 11-én Doboki Andor ünnepelte 95. születésnapját, szeptember 12-én pedig felesége, Doboki Andorné töltötte be 90. életévét. A köszöntésre a polgármestert elkísérte Szatmáry László önkormányzati képviselő is.
Erzsi néni a Pest megyei Örkényben született, és gyermekkorát is ott töltötte. 1944. november 2-án azonban megérkeztek az orosz csapatok a város határába, és akkor fölköltözött nővéréhez a fővárosba. A Goldberger Textilkombinát kelenföldi részlegénél talált munkát, ahol több mint egy évtizedig dolgozott. 1955-ben ment férjhez, majd 1959-ben megszületett lányuk, Katalin. Férje édesanyja szívesen elvállalta a kislány gondozását, de sikerült egy a rákosszentmihályi lakásukhoz sokkal közelebbi munkahelyet találnia a mai EGIS (akkor EGYT) gyógyszergyárban, ahol szintén több mint 10 évig dolgozott. Végül egy még közelebbi munkahelyről, a XV. és XVI. kerület határán lévő Elektromodul dolgozójaként ment nyugdíjba.
Ha valakiről el lehet mondani, hogy nem fog rajta az idő, akkor az Erzsi néni, hiszen 90 évesen is maga végez minden házimunkát, lányától csak a kéthetenként esedékes nagybevásárláshoz fogad el segítséget, amikor a cipelnivalókat beszerzik. A napi bevásárlást azonban maga végzi. Jó esélye van arra, hogy életkorát tekintve 95 éves férje nyomdokain haladjon, hiszen családjában sokan voltak az átlagosnál jóval hosszabb életű rokonok.
Isten éltesse őt még nagyon sokáig!

XVI. Kerületi Újság