Sinka Sándornét kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntöttem otthonában és adtam át a kerület nevében is jókívánságaimat, valamint miniszterelnök úr üdvözlő oklevelét. Marika Jászberényben látta meg a napvilágot, egész gyermekkorát ott töltötte, az érettségi megszerzését követően pedig gyermekápolóként végzett. A Jászság fővárosában találkoztak későbbi férjével is, aki akkor már Budapesten dolgozott, így a frigy megkötése után együtt költöztek az akkor még csak pár éve megalakult XVI. kerületbe.
Házasságukból két gyermekük született, akik hét unokával örvendeztették meg, manapság pedig már dédunokája szeretete is táplálja Marikát, aki foglalkozásából is adódóan rengeteg gyermekdallal szórakoztatja a porontyot. Ünnepeltünk a Kertvárosban is folytatta gyermekápolói szakmáját, a Moszkva téri postabölcsit követően ugyanis a régi EMG üzem bölcsődéjében gondozta a kicsiket, még a volt köztársasági elnökünk gyermekeire is felügyelt.
Marika - amíg lábai bírták - igen aktívan nem csak a ház körüli teendőket látta el, de a kert művelésére is nagy gondot fordított, manapság könnyebbség számára, hogy lánya és családja a közvetlen szomszédai, így sokat segítenek neki és társaságot jelentenek a mindennapokban, ahogyan a család közös Molly kutyusa is, aki nem mellékesen szintén jászberényi illetőségű volt.
A hosszú élet titkát firtató elmaradhatatlan kérdésem megválaszolására Marika még egy kis időt kért, ezért abban maradtunk, öt év múlva újra nekifutunk. Még egyszer nagyon boldog születésnapot és jó egészséget kívánok!