Ugrás a tartalomra

Lóczi Miklósné Mária néni köszöntése

A családtagok közül nyolcan is jelen voltak, amikor Kovács Péter polgármester felköszöntötte Lóczi Miklósnét 90. születésnapja alkalmából. Mária néni Jászfelsőszentgyörgyön született és 1947-ben költözött a fővárosba, mert a férje budapesti volt.  A Cipőbolt Kereskedelmi Vállalatnál dolgozott kezdetben bolti eladóként, majd üzletvezetőként. A Baross téri üzletben sokan vásárolhattak nála a kerületiek közül is. Később a vállalat tanboltjában oktatta az eladónak jelentkező fiatalokat, akik nagyon szerették őt.  Mária néni sokáig csak a szakmájának élhetett, mert hat gyermeke közül csak kettő maradt életben. Fia és lánya azonban nagy változást hozott az életében, mellettük már nem tudott minden nap eljárni, ezért bedolgozói munkát vállalt egy bőrdíszműves vállalatnál. Így otthon készítette a ridikülöket, pénztárcákat, miközben elláthatta a gyerekeket is. 1982-ig dolgozott, és közben négy unokával, illetve egy dédunokával is gyarapodott a család. Férjét 18 évvel ezelőtt vesztette el. Őt nem pótolja az sem, hogy szerettei gyakran meglátogatják. Mária néni sajnos kerekesszékben tölti napjait, mert lábai már nem engedelmeskednek úgy, ahogy ő szeretné. Így leginkább olvas, vagy régi filmeket néz. A hosszú élet titka szerinte a nyugalom és a családi egyetértés. Isten éltesse még nagyon sokáig!   XVI. Kerületi Újság