Ugrás a tartalomra

Molnár V. József kerületünk díszpolgára 90 éves

Kovács Péter polgármester a díszpolgároknak járó kiemelt tisztelettel köszöntötte Molnár V. Józsefet 90. születésnapja alkalmából.

Jóska bácsi régi magyar falusi család sarja. Nagyapja szántóvető ember volt Pankaszon, és az ott töltött gyermekkori és ifjú évei alatt ebben a számára csodálatos környezetben ismerkedett a magyar paraszti élet kifinomult rendjével.

1956-ban az ELTE Bölcsész Karának hallgatójaként részt vett a harcokban. Az Egyetem Forradalmi Diákbizottságának egyik vezetőjévé választották, majd november 4-e után „ Az október 23” című lap szerkesztője lett. A forradalom leverése után 3 év börtönre ítélték, ebből egy évet töltött magánzárkában. Kizárták az ország valamennyi magánegyeteméről.  Diplomát csak 1999-ben szerezhetett a Miskolci Bölcsész Egyesület magánegyetemén. Még ebben az esztendőben ezen az egyetemen kutató munkája elismeréseként doktorrá avatták.

Börtönből való szabadulása után nyomdász lett és az avantgard festészettel foglalkozott, de hamar rájött, hogy nem ez az ő igazi útja.

Munkásságban akkor következett be nagy fordulat, amikor a rajzművészet legősibb formájával, a barlangrajzokkal kezdett el foglalkozni és felismerte az ősképek rendszerét.

Kutatásaiban fölhasználta az óvodás gyerekek ösztönös kifejező képességét. Meggyőződése, hogy az iskolával elkezdődik a kisgyerek Istentől kapott és magával hozott jelrendszerének megsemmisítése. Rendkívül kitartó munkája során felfedezte a gyerekrajzok igazi világleíró mondandóját. Óvónők, pedagógusok, szülők százai alkalmazzák nevelési módszerét.

2010-ben Magyar örökség Díjjal tüntették ki majd később elnyerte a magyar Kultúra Lovagja kitüntetés is. 2016-ban a XVI. kerület díszpolgárává választották. A Magyar Művészeti Akadémia pedig 2018-ban  Életmű-díjban részesítette. Ezt a díjat olyan személyek kaphatják meg, akiknek munkássága, életműve a nemzet felemelkedését, megmaradását szolgálja, és amely személyes bátorságot, a konfliktusok vállalását, olykor az életük kockáztatását is magába foglalja.

Erősen hisz abban, hogy a Kárpát-hazában élő népek megbékélve, szeretetben is tudnak egymás mellett élni.

Főműve az „Ég és föld ölelésében” amiben ősmúltunk kincseit tárja elénk.

Isten éltesse őt még nagyon sokáig!

XVI. Kerületi Újság