Ugrás a tartalomra

Nagy Pál köszöntése 95. születésnapja alkalmából

Kilencvenötödik születésnapja alkalmából látogattam ma Nagy Pálhoz, hogy a miniszterelnök jókívánságait tartalmazó emléklap mellett egy ajándékkosár kíséretében magam is boldog születésnapot kívánhassak.

Az ünnepelt kiváló fizikai és szellemi állapotnak örvend, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az üdvözléskor nyújtott, markos kézfogása és a kifogyhatatlan érdekes történetek sora, amiből egy, a történelem viharaitól kísért életút rajzolódott ki.

Ahogyan Pali bácsi elmondta, egyszer már jót beszélgettünk egy tányér gulyásleves fölött az egyik Kertvárosi Vigasságon, úgyhogy már nagyon várta az alkalmat a következő eszmecserénkre.

Az ünnepelt bár édesanyja szülőfalujában, Szirákon született, egész életében Budapesten lakott, nagy részét a kerületben. A családban hárman voltak testvérek. Gyerekkorában sok időt töltött az anyai nagyszülőknél, nagypapáját igazi példaképnek tartja a mai napig, aki becsületességével nagy hatást gyakorolt rá, emellett édesapja tiszta, egyenes jelleme formálta azzá, aki. Az igazság és a becsület vezérlőelvként irányította egész életében.

A második világháborút követően édesanyjával Németországba emigráltak, mivel édesapja ott volt amerikai hadifogságban. Később a család hazajött, ám a hatalmat magukhoz ragadó kommunisták megnehezítették a munkavállalásukat, ezért sokáig csak építkezéseken alkalmazták őket.

Pali bácsinak később sikerült elhelyezkednie előbb a MÁV-nál, majd a Magyar Postánál. Ugyan a festéshez nagy tehetsége volt – gyerekként több képe is szerepelt a Vöröskereszt egy jótékonysági kiállításán, ami után az adakozásból befolyt összegből az Auguszta-telep szegény gyerekeinek vásároltak alapvető dolgokat karácsonyra -, a művészi önkifejezés megmaradt munka utáni elfoglaltságnak.

Feleségével ötvenegy éve költöztek a jelenlegi otthonukba, sajnos közeli rokonuk nincs, aki segíteni tudna a mindennapokban, ezért rövidtávú tervként már nagyon várják a Kertvárosi Idősotthon megépültét, ahol reményeik szerint egy kétágyas szoba boldog tulajdonosai lehetnek majd.

Búcsúzóul koccintottunk egyet Pali bácsi egészségére – szigorúan alkoholmentes pezsgővel -, és megállapodtunk, hogy legrosszabb esetben öt év múlva újra találkozunk, amikor a kerek századik születésnapját ünnepli.

A Jóisten tartsa meg erőben, egészségben! Boldog születésnapot kívánok még egyszer!