Ugrás a tartalomra

Polyák Lászlóné Gabi néni köszöntése

Ács Anikó alpolgármester köszöntötte a szintén 90. születésnapját ünneplő Polyák Lászlónét.
Gabi néni Rákosszentmihályon született. Az elemi iskola első három osztályát ott végezte, majd a család 1938-ban átköltözött Mátyásföldre. Tanulmányait azonban mégsem ott, hanem a IX. kerületi Mester utcában folytatta, és ott végezte el a középiskolát is.
Húsz éves korában férjhez ment, majd egy autóipari cégnél dolgozott 18 évig. A vállalat azonban vidékre költözött, ezért új munkahely után nézett. Újsághirdetés alapján került a Magyar Filmgyártó Vállalathoz, ahol bérelszámolóként kezdte meg munkáját és főosztályvezetőként ment nyugdíjba. Egész életében mindössze ez a két munkahelye volt.
Közben 1950-ben megszületett fia, Zoltán, aki azonban nem érezte jól magát az akkori hazai légkörben és elhagyta az országot. Az ő két gyermeke, Gabi néni unokái már Kanadában születtek. Ennek ellenére tudnak magyarul, és a születésnapi köszöntésre édesapjukkal ők is eljöttek. Ismerik a család történetét, tudnak arról is, hogy Gabi néni édesapja igen ismert ember volt a környéken, hiszen az övé volt a Mátyásföld repülőtéri HÉV-megállóval szemben húzódó üzletsoron az a háztartási bolt, amelyben előbb vagy utóbb mindenki megfordult. Jalcs bácsi – Jalcs Ferenc – neve a háború előtt fogalom volt Mátyásföldön.
Gabi néni még 90 évesen is aktív. Ellátja magát, főz, tesz-vesz a lakásban, és még a kertben is elvégzi a kisebb munkákat. Reméljük így lesz ez a jövőben is, Isten éltesse őt még nagyon sokáig!

XVI. Kerületi Újság