Ugrás a tartalomra

Sziron Istvánnét köszöntötték kilencvenedik születésnapja alkalmából

Szász József alpolgármester úr, cinkotai képviselő társaságában látogattuk ma meg kilencvenedik születésnapja alkalmából Sziron Istvánné Zsuzsi nénit a Vidámvásár utcai nyugdíjas klubban. Az ünnepeltről elmondható, hogy valóban tősgyökeres cinkokai lakos, hiszen a családja több generációra visszamenőleg is az elődtelepülésen élték le életüket, sőt óvodába is már abba az épületbe járt, ahol most a Segítőkéz Gondozási csoport székhelye található. 

Zsuzsi néni a magyar mellett német és szlovák nyelven is beszél, néhai férjével egy szüreti mulatságon ismerkedtek igazán össze, a frigyből egy lányuk született, aki két unokával örvendeztette meg. Lányunokái napi szinten segítenek nagymamájuknak bevásárolni, megfőzni. Az iskola befejezése után a Földműves Szövetkezetben helyezkedett el, majd a Finommechanikai Gyár alkalmazottja lett, nyugdíjba is innen vonult.

A születésnapos aktív tagja a barátságos, igen összetartó közösségű nyugdíjas klubnak, számos program, a gyógytorna, táncos délutánok résztvevője. Memóriája egészen elképesztő, a fiatal korában megtanult verseket a mai napig olvasás nélkül, fejből szavalja, amikből mi is kaptunk egy csokorra valót, mint ahogyan a klubtagok is – ismerve Zsuzsi néni költészet iránti rajongását – versekkel, dalokkal köszöntötték, mielőtt közösen elfogyasztottuk volna a születésnapi tortát.

Szokásos, a hosszú élet titkát firtató kérdésemre Zsuzsi néni a hit, remény, szeretet hármasának útmutatása mellett a szorgalmas munkát, és a rossz elfogadása mellett a jó dolgokra való emlékezés fontosságát emelte ki. Valóban, igen bölcs életfilozófia, mi mást is mondhatnék, minthogy Isten éltesse erőben, egészségben még nagyon sokáig!