Ugrás a tartalomra

Zsámboki János köszöntése

Ács Anikó alpolgármester köszöntötte Zsámboki Jánost 90. születésnapja alkalmából.
János bácsi Celldömölkön született. Korán megismerkedett a kemény fizikai munkával. Aratáskor már 16 évesen ott állt édesapja mellett és kaszával a kezében vágta a rendet, mint a felnőtt férfiak. Kellett a munkáskéz, mert bátyja fogságban volt, a másik eltűnt, így még a három lánytestvérének is részt kellett vennie az aratásban.
Bátyja 1948-ban tért haza a fogságból, és akkor mindketten elszegődtek bányásznak Ajkára. Majd a fővárosba költözött, és tehertaxisként kereste kenyerét a Fővárosi Szállítási Vállalatnál 1953-tól 1990-ig.
Hatalmas munkabírással rótta az utakat, bejárta az ország legtávolabbi zugait is. Közben volt szakszervezeti elnök is. Felesége is szorgalmasan dolgozott, és ennek is köszönhető, hogy nyugdíjasként lejárhattak a hétvégi telkükre, Adonyba. Ott egy baráti társaság is kialakult, akikkel együtt főztek, pihentek, és jól érezték magukat.
Feleségét sajnos 1997-ben elvesztette. Egy ideig magányosan élt, de annyira nem szeret egyedül lenni, hogy keresett egy társat magának, ám sajnos már ő sem lehet János bácsi mellett, augusztusban váratlanul ő is elhunyt. János bácsi azóta nagyon magányosnak érzi magát. Lánya és unokája azonban gyakran megjelennek, és segítenek bármiben, ha szüksége van rá. Még nagyon friss a veszteség érzése, de nem hagyja, hogy állandósuljon a szomorúság. Elfoglalja magát, és bizakodva néz a jövőbe. Amíg az időjárás engedi, a kertben mindig talál valami tennivalót. Reméljük így is marad, Isten éltesse őt még nagyon sokáig!   XVI. Kerületi Újság