Ugrás a tartalomra

Gyulai Iván ökológus előadása

Micsoda délután a Kertvárosban! Megtelt a házasságkötő terem, még pótszékekre is szükség volt, annyian voltunk kíváncsiak Gyulai Iván ökológus előadására. Bár nem vagyunk egy korosztály, a kertészkedés közös pont bennünk. A Tanár úrban pedig azt tisztelem a legjobban, hogy ő nem egy „fizetett” reklámarc, amit mond, az hiteles és független. Évekkel ezelőtt egy televíziós kisfilmjében láttam tőle azt a módszert, amit azóta én is alkalmazok, a műveletlen földre kartonpapírt, rá pedig mulcsot teszek. Jelentem, évek óta így csinálom, és egy szál gazom sincs! Tegnap is sokat tanultunk tőle arról, hogyan értsük meg a kertünk ökoszisztémáját. Köszönöm a kerületi főkertészünknek a szervezést, és Önöknek, hogy ennyien bebizonyították, nálunk, a XVI. kerületben valódi kultúrája van a kertgondozásnak.