Ugrás a tartalomra

Új eszközökkel gazdagodtak a Kerület Gazdák

A karácsonyi ajándékosztás hangulatát idézte meg ma a Kerületgazdák udvara, hiszen az éves gépbeszerzés keretén belül megérkeztek a kifejezetten a környezettudatosság jegyében kiválasztott és megrendelt, új eszközök.

A felsorakoztatott gépek között találhattunk térkőroppantót, rezgővágót, akkumulátoros ütvecsavarozót, valamint a parkok és sorfák karbantartására alkalmas eszközöket, lombfúvókat is. Azonban a leglátványosabb szerkezet az a hibrid kialakítású, fűnyíró traktor volt, melyhez négyévszakos, kifejezetten kommunális adaptereket, azaz hótolólapot, sószórót, frontseprűt, markolókanalat, valamint a magasabbra megnőtt gaz levágására alkalmas kalapácsos szárzúzót is rendeltek. Óriási előnye, hogy kicsi a fordulóköre, így remekül használható a kerékpárutak mellett, illetve a fás területeken is.
A hibrid kialakításnak köszönhetően a traktor meghajtása elektromos, a benzinmotor pedig csak akkor kapcsol be, amikor munkavégzés történik.

Csillik Kristóf igazgatótól megtudtuk, hogy a hosszú évek tapasztalata miatt döntöttek egy adott márka mellett, ezzel megkönnyítve a további szervizelést és alkatrészpótlást is. A gépek kiválasztásánál pedig döntő szerepet játszott, hogy az eszközöket ugyanazzal az akkumulátorral lehet használni, minimális zajhatással járnak és igazán környezetkímélőek.

A fűnyíráshoz alkalmas eszközök közül is immár innovatívabb kivitelezést választottak, a változtatható forgásiránynak és fordulatszámnak köszönhetően jóval biztonságosabban tudják majd ellátni feladataikat a lakótelepeken, a parkoló autók között.

A szakmai és környezettudatos döntésekre alapozott beszerzést Szász József alpolgármester is üdvözölte, hiszen a munkatársak látják el a kerület mintegy 80 hektáros zöldfelületének karbantartását, valamint az igen nagy népszerűségnek örvendő, ún. ház körüli segítségnyújtást is, melynek keretében napi 10-12 nyugdíjasnak segítenek – ahogyan a nevében is benne van - a ház körüli teendők ellátásában.

Bár nem vadonatúj gép, de ezentúl egy használtan vett, felújított JCB is a munkatársak segítségére lesz feladataik elvégzése során.