Dernovics Istvánné egy napon belül két díjat vihetett haza cinkotai otthonába. Szeptember 23-án ugyanis a kertvárosi, másnap pedig A legszebb konyhakertek elnevezésű verseny országos zsűrije is jutalomban részesítette. Megkérdeztük tőle, hogyan lesz egy egykori pedagógusból kerületi és országos konyhakertbajnok.
– A kert szeretete gyerekkoromig nyúlik vissza. Egy kis faluban, Püspökhatvanban születtem. Ott nemzedékről nemzedékre öröklődött a kertek művelésének tudománya. Cinkotára onnan jöttem tanulni a neves tanítónőképzőbe. Három évet végeztem itt, majd a negyediket már Balassagyarmaton, mert az közelebb volt a lakóhelyünkhöz, és oda naponta be tudtam járni. 1956-ban diplomáztam. Akkor nem ott kezdett dolgozni az ember, ahol szeretett volna, hanem ott, ahova helyezték. Először egy tanyaközpontban, a Szolnok megyei Tiszafüred-Kócson tanítottam, majd Zsámbokon. 1958-ban azonban már a sashalmi piactérrel szomszédos intézménybe kerültem, ahol ma a Waldorf iskola működik. A mai Batthyány Ilona (akkor Georgina utcai) Általános Iskola 1961-ben nyílt meg Gyarmati Imre igazgatása alatt. Akkor jöttem ide, és 30 év munkaviszony után, 1991-ben mentem nyugdíjba. Közel tizenhárom évig visszajártam tanítani, így pedagógusi pályám több mint négy évtizedig tartott, és 2017-ben vettem át a gyémánt diplomámat a Szerb Antal Gimnáziumban megtartott pedagógusnapon.
– Ön nem csak a tanítási órák alatt foglalkozott a gyerekekkel, hiszen valóságos „kulturális intézmény” volt.
– Nagyon szerettem táncokat, verseket, énekeket betanítani és kisebb színházi előadásokat rendezni a diákoknak. Ennek valahogy elterjedt a híre, és egy idő után, ha bárhol olyan eseményre készültek, ahol ünnepi műsorra volt szükség, bennünket hívtak. Természetesen ebben nemcsak az én munkám volt, hanem néhány lelkes kollégám, és a sok, hasonlóan lelkes szülő támogatása is kellett hozzá.
– Megkönnyítette a helyzetet, hogy Ön nagyon közel lakik az iskolához. Ez így volt már a kezdetekkor is?
– 1960-ban épült fel a házunk, tehát már egy éve itt laktam, amikor átjöttem Sashalomról Cinkotára tanítani. Akkor már egyéves volt a fiam, és nemsokára született még egy lányunk is.
– Mindezek mellett hogyan jutott ideje a kertre?
– Ahogy hazajöttem az iskolából, azonnal kimentem a kertbe. A hozzáértést részben a családomtól örököltem, és magam is sok mindenre rájöttem a gyakorlatból.
– Mi minden termett a ház körül?
– Csupa olyasmit, amivel sok munka volt. Jelentős részét szőlősorok foglalták el, ezt a férjem akarta így. Mellette azonban jól megfért a konyhakert is. Nekünk akkor semmiért nem kellett a boltba menni, teljesen önellátók voltunk. A hasznosságán kívül pedig nekem ez volt, és ma is ez az egyik legfontosabb örömforrás. Gyönyörködöm benne, és törekszem arra, hogy ne csak hasznos legyen, hanem szép is. Ezért a konyhakerten kívül sok virágot is ültetek, így tavasztól késő őszig csupa szín minden.
– Hogyan jött a gondolat, hogy benevezzen A legszebb konyhakertek elnevezésű versenybe?
– Nekem? Sehogy. Judit lányom nevezett be, én nem is tudtam róla. Egy darabig ellenkeztem is, aztán beletörődtem. Azt mondta, ezen nem lehet veszíteni.
– Hogyan történt az elbírálás?
– Két alkalommal is kijöttek az Önkormányzattól, sok fotót készítettek, majd vártam az értesítést. Nemsokára jött is a papír, csakhogy nem a kerülettől, hanem az országos pályázat szervezőitől. Akkor még nem is tudtam, hogy lakóhelyünkön én lettem az első. Kiderült, hogy miután a kertvárosi zsűri nyertesnek nyilvánított, neveztek az országos versenyre is, ahol a helyi pályázatok győztesei vehettek részt. Ezek után a Kertvárosi Vigasságok második napján a kerületi első helyért járó oklevelet vehettem át Szász József alpolgármestertől, másnap pedig az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron oklevelet és bronzszobrocskát kaptam, mint az ország egyik legszebb konyhakertjének tulajdonosa.
Mészáros Tibor - XVI. Kerületi Újság