Ugrás a tartalomra

Túl a hetedik ikszen - Interjú Szakács Gáborral

Szakács Gábor

Szakács Gábor, kerületünk közismert rockzenésze, újságírója és rovásírás-kutatója március 3-án ünnepelte 70. születésnapját. 70 év alatt egy aktív ember esetében egy vaskos regényre is elegendő mondanivaló gyűlik össze. Mi most születésnapja alkalmából arra kértük, hogy ebből az emlékeiben élő vaskos kötetből villantsa föl eddigi életének azokat a történéseit, amelyeket ő maga a legfontosabbnak tart.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy születésemtől, 1951-től a XVI. kerületben élek. Sashalmon laktunk és lakom most is, csak néhány évet töltöttünk szüleimmel és öcsémmel Rákosszentmihályon. 1956-os emlékem, hogy az orosz tankok a mai Batsányi úton (akkor Bajcsy Zsilinszky Endre út) dübörögtek a sóderbánya (ma lakópark van a helyén) melletti dombra, Pest legmagasabb pontjára, hogy onnan figyelhessék még Budát is. Édesanyám, Szakács Gáborné nyugdíjazásáig a kerületi tanács (1990-től Polgármesteri Hivatal) pénzügyi osztályán dolgozott.
Az általános iskolát 1957-ben kezdtem Sashalmon, a Sasvár utcai épületben és 1965-ben az újonnan épített Színjátszó utcaiban fejeztem be, majd a rákosszentmihályi Zalka Máté (később Herman Ottó) gimnáziumban érettségiztem. Az idegen nyelvek már akkor is érdekeltek, németből és angolból államvizsgát tettem.
Kapcsolatom a római katolikus vallással a Sasvár utcai templomban a keresztelésemmel kezdődött. Ott voltam első áldozó, ott bérmálkoztam, bérma-keresztpapám a templom kántora, Jäger Gyula bácsi volt. Később egyházi házasságot is ott kötöttem a szintén sashalmi Friedrich Klárával, aki gyermekkorában ugyanoda járt, és nem kizárt, hogy egy ilyen alkalommal találkoztunk először. Egyébként ő és gyermekünk is ebben a kerületben járt általános, majd középiskolába. Legjelentősebb élményem szintén a valláshoz köt. Amikor már idegenvezetőként 1984 áprilisában Rómába vittem zarándokcsoportot, a Szent Péter téren foghattam kezet XIII. János pápával (Karol Wojtila), erről fényképet is őrzök. Lengyelül köszöntöttem: „Polska Wegier dwa bratanki…” (Lengyel magyar két jó barát…), amire a Szentatya csak annyi kérdezett tökéletes kiejtéssel: „Magyar?” – és megpaskolta kezemet.
Nálunk a zene családi hagyomány volt, hiszen anyai nagypapám a háború előtt dalárdistaként járta az országot. Tőle örököltem az énekesi adottságot, amit később zeneiskolákban fejlesztettem, majd fellépési lehetőséget biztosító vizsgát tettem.
Az 1990-es első szabad választások után két évvel az Önkormányzat megalapította a XVI. Kerületi Újságot, amelynek felelős szerkesztőjévé választottak, később munkatársként is írtam a lapba cikkeket. Megjegyzem, amikor képviselőként az egyik, a többség által megszavazott önkormányzati döntéssel nem értettem egyet, hónapokig nem vettem fel képviselői díjat. 1994 óta a Magyar Demokrata polgári hetilap munkatársa vagyok.
Zenekedvelőként ismertem a kerület híresebb pop/rock zenészeit, velük készült, egyeztetett beszélgetéseim kéziratát bemutattam Kovács Attila korábbi polgármesternek. Noha a könyv megjelentetéséről szóló, írásos szerződést ma is őrzöm, kiadására mégsem került sor. Pásztor László (Neoton), Szűcs Antal Gábor (Skorpió) és a többiek bemutatása tehát „dobozban” maradt, de bármikor elővehető. Megjelent viszont az 1994  decemberétől egy éven át a Magyar Demokrata munkatársaként hetente készített zenészbeszélgetéseim Így volt, ez van, hogy lesz? című gyűjteménye. Egy ideig a Petőfi Rádióban is mutattam be zenei sorozatokat, elsőként Gary Moore-ról, majd a Uriah Heepről és más együttesekről, a teljes életműveket könyvekben is megjelentettem. A pop-rock nemzetközi és hazai történetét végül a Nagy Rock ’n’ Roll könyvben foglaltam össze.
Nem hátrány, ha egy újságíró a gyakorlatban is ért ahhoz – esetemben a zenéhez –, amiről a cikkeiben ír. Társalapítója voltam a P. Mobil elődzenekarának, a Gesarolnak, majd hosszabb ideig gitáros-énekesként jártam az országot. 2000-ben társulatot hoztam létre, és rock-régizene stílusban történelmi zeneműveket készítettem. Feleségem a történelmileg hiteles szövegeket írta. A rockot zenésztársaim, a régizenét a Kecskés Együttes tagjai játszották. Megzenésítettük Attila hun király (2002), II. Rákóczi Ferenc (2008), Mátyás király (2013), és más történelmi hőseink életét. A zeneműveket főleg hagyományőrző rendezvényeken mutattuk be, olykor iskolákban is, a Rákóczit például Győrújbarátiban.
Még egy fontos dolgot megemlítek, a rovásírás versenyeket. Először csupán a kerületi iskolások részére szerveztük 1998-ban, majd ezt a Forrai Sándor Rovásíró Kör alapítóiként kiterjesztettük a teljes Kárpát-medencére is. Mivel a döntő itt volt, a kerületbe érkezett tanulók és kísérőik szállását, ellátását az Önkormányzat biztosította a János utcai táborban, a versenyeknek a Móra Ferenc Általános Iskola adott helyet. A rendezvényekhez kapcsolódott az Erdélyből indult rovásfeliratos települési táblák felállításának elterjesztése az egész Kárpát-hazában. Budapesten a XVI. kerület állította az első, rovásbetűs, címeres településjelző táblát Kovács Péter polgármester támogatásával és személyes részvételével. Feleségemmel több könyvet is írtunk a székely-magyar rovásírásról.
2013 májusában szélütés, azaz stroke ért, gyógyulásomat a Flór Ferenc kórház lelkiismeretes orvosai mellett a rovásírás is segítette. Mozgatni is alig tudtam a jobb kezemet, de amikor szorgalmasan végeztem a (kór)házi rovásírás feladatokat, hamar elkezdődött a javulás.  Erről könyvet is írtam Ha lecsap a stroke címmel, a Stroke Szövetség elnöke elismerő levélben köszönte meg a neki átadott példányt.    
Gyakran jut eszembe Nietzsche egyik bölcselete: „El kell hagynod a várost, hogy megtudd, milyen magasak a tornyai”. Világot járt idegenvezetőként már tudom, hogy igaza volt, ezért élek a kerületben napjainkban is.

XVI. Kerületi Újság

Az újság legfrissebb száma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202107-szam-20210407

Hír kategória
Közzétéve
2021. 04. 12. - 12:52
Utoljára szerkesztve
2021. 04. 12. - 12:53