Meleg üdvözléssel és széles mosoly kíséretében fogadott tegnap otthonában Fogarasi Jánosné, akit kilencvenedik születésnapja alkalmából kerestem fel, hogy átadjam mind magam, mind miniszterelnök úr jókívánságait. Emmike néni hála Istennek remek szellemi és fizikai erőnek örvend, húsz évet könnyedén letagadhatna a korából. Talán a család törődése és szeretete, ami ennyire jó karban tartja, hiszen egy fia és egy lánya öt unokával örvendeztette meg az évek alatt, sőt már többszörös, büszke dédnagymama is.
„Az első lélegzet, amit vettem ezen a bolygón, a Géza utcában történt” – mesélte az ünnepelt, aki hangos kacagás közepette idézte fel, hogy később, már felnőtt fejjel, amikor tervbe került a XVI. kerületbe való visszaköltözés ötlete, ismerősei csak nemes egyszerűséggel Rio de Mátyásföldnek titulálták régi-új lakóhelyét.
Emmike nénit a festészet érdekelte világ életében, nagy szívfájdalma a mai napig, hogy a kommunisták osztályidegennek nyilvánították, ezért végül a képzőművészet helyett be kellett érnie a Számviteli Főiskolával. Kezdetben Gödöllőn vállalt munkát, ám a távolság miatt végül váltott és az Ikarus-nál helyezkedett el, ahol a közösség, a megkapó családias légkör nem is eresztette egészen a nyugdíjazásáig. Mostanság tévézéssel, keresztrejtvényfejtéssel üti el az időt, a lexikont is gyakorlott ujjakkal forgatja, ám a házimunkától sem ódzkodik, takarít, növényt ápol a mai napig. Kedvenc, vele majdnem egyidős szobafája kapcsán meg is jegyezte, a család lelkére kötötte, hogy kedves növényét halála után is gondozzák.
A hosszú élet titkát firtató, elmaradhatatlan kérdésemre meglepően gyakorlatias, sőt már-már életvezetési tanácsot kaptam, hiszen Emmike néni Hippokratész és Paracelsus után szabadon az elfogyasztott élelem mennyiségét és minőségét emelte ki a legfőbb befolyásoló tényezőként.
Köszönöm még egyszer a nagyszerű vendéglátást, a baráti beszélgetést, Isten éltesse nagyon sokáig Emmike nénit!