Ugrás a tartalomra

Vargáné Hunya Ilona

Kovács Péter polgármester és dr. Környeiné Rátz Katalin önkormányzati képviselő köszöntötte Vargáné Hunya Ilonát is, aki szintén a 90. születésnapját ünnepelte. Ica néni Körösladányban született és ott nőtt fel. 1946-tól a Pestújhelyi Római Katolikus Kereskedelmi Iskolában tanult, és már csak a nyarakat töltötte a szülői házban, majd 1952-ben végleg a fővárosba költözött. Budapesten az Építőipari Szövetkezetnél dolgozott 10 évig adminisztrátori és könyvelői munkakörben. Innen az Épitésügyi Dokumentációs Vállalathoz vezetett az útja, ahol további 30 évig volt munkaviszonyban. Közben mérlegképes könyvelői vizsgát is tett, majd megbízták a vállalat belső ellenőrzési teendőinek ellátásával. 1978-ban az Építőipari Minisztérium magas kitüntetéssel ismerte el munkáját. 30 évig volt szakszervezeti bizalmi, ahol egyebek mellett bérfelelősi és üdültetési feladatokat is ellátott. Ezt a három évtizedes munka sem kerülte el a vezetőség figyelmét, ezért a Szakszervezetek Országos Tanácsa szintén magas kitüntetésben részesítette. Kétszer ment férjhez, de gyermeke egyik házasságból sem született. Napjai ma már nyugalmasan telnek, mert ízületei problémái miatt nem nagyon mozog. Ennek ellenére Ica néni vidám, jól érzi magát. A vidéki gyerekkor után a lakótelepet kicsit nehezen szokta meg, de ma már ezzel is megbékélt. Isten éltesse még nagyon sokáig!   XVI. Kerületi Újság