Ugrás a tartalomra

Budapest XVI. kerületi Szerb Antal Gimnázium

 

Beiskolázással foglalkozó vezető: Inotai István intézményvezető Inotai István intézményvezető Gimnáziumunk épülete, mely több mint 100 éves, Budapest XVI. kerületében (Cinkotán), kertvárosi környezetben található. Az 1904-1906 között épült, majdnem 100 méter hosszú, impozáns, műemlék jellegű, patinás épület ad otthont közel 640 diáknak, akik 4, 5 és 6 évfolyamos képzésben vesznek részt. Sportpályák, hatalmas fákkal benőtt, 2 hektáros gyönyörű őspark teszi az itteni diákéletet még emlékezetesebbé. Iskolánk története 150 évre tekint vissza.

Az épületben 1906-tól Gazdaasszonyképző intézet, majd a XIX. század végén Pozsonyban megalakult, és az I. világháború után Budapestre költöztetett tanítónőképző intézet, később 12 évfolyamos iskola, végül gimnázium működött. Szerb Antal nevét iskolánk 1969. december 1-jén vette fel. Képzési formák: Intézményünkben a hagyományos 4 éves képzés mellett 1994 óta 6 évfolyamos, 2004 óta pedig 5 évfolyamos angol nyelvi előkészítős képzés is folyik. Az iskola Pedagógiai Programjában azt az általános célt tűzte ki, hogy tanulóink személyiségét sokoldalúan és harmonikusan fejlessze testi, szellemi és erkölcsi szempontból egyaránt. Gimnáziumunk nagy hagyományokkal rendelkezik az idegen nyelvek oktatása területén. Diákjaink első idegen nyelvként szintenkénti csoportbontásban tanulhatják az angol és a német nyelvet. A nyelvi előkészítő osztályban heti 12 órában tanulhatják az angol nyelvet, így legtöbben már két-három éven belül elérik a középfokú nyelvvizsga szintjét. A differenciált és sikeres képzés eredményeként a nyelvvizsgát tevő tanulóink száma meghaladja az országos átlagot.

Második idegen nyelvként angol, német, olasz és francia nyelv tanulható, és lehetőség van szabadon választott tárgyként a latin nyelv tanulására is. A motivált tanulók a második idegen nyelvből is sikeres érettségi vizsgát vagy nyelvvizsgát tudnak tenni. A külföldi tanulmányutak és diákcserék, melyek során tanulóink eljuthatnak Angliába, Német-, Olasz-, és Franciaországba, az idegen nyelvek gyakorlására teremtenek lehetőséget. Diákjaink a különböző évfolyamokon emelt óraszámban tanulhatják az általuk választott tárgyakat emelt szinten is. Különösen fontosnak tartjuk a 11-12, illetve a 12-13. évfolyamot, ahol tanulóink emelt szintű csoportokban - a speciális képzés, a tehetséggondozás és a differenciált foglalkozás előnyeit kihasználva - készülhetnek fel az emelt szintű érettségi vizsgára. A gimnázium gazdag könyvtárral áll a tanárok és diákok rendelkezésére. Diákjaink sokféle és változatos programból választhatnak, amelyet az iskolai diákönkormányzat és a tanári kar szervez, gyakran külső meghívottak közreműködésével. Iskolánkban énekkar, művészeti körök, kosárlabda, röplabda és futball szakosztály működik. Nyaranta sport-, kerékpáros-, gólya- és alkotótábort, télen pedig sítábort szervezünk. Célunk az, hogy diákjaink a magas színvonalú tudás mellett jól érezzék magukat gimnáziumi éveik alatt. A 2014 szeptemberétől induló osztályaink tagozatkódjai: 01 - hat évfolyamos képzés angol nyelv – 1.5 osztály 45 fő 02 - hat évfolyamos képzés német nyelv – 0.5 osztály 15 fő 21 - négy évfolyamos képzés - 14 fő, első nyelv angol 22 - négy évfolyamos képzés - 14 fő, első nyelv német 31 - 5 évfolyamos nyelvi előkészítő osztály - 28 fő A 4-5, illetve 6 évfolyamos képzésre jelentkezők központi felvételi dolgozatot írnak magyarból és matematikából. Kedves Tanulók! Látogassatok meg egyszer minket személyesen, nézzetek be az Iskolamúzeumba, lapozzatok bele a Szagazértis című webes diákújságunkba, a Cinkotai Csillagok című antológiába vagy a Szerb Antal Gimnázium évkönyveibe. Honlapunkon (www.szag.hu), valamint facebook oldalunkon is sok érdekes és hasznos információt találtok. Meglátjátok, tetszeni fog ez a több mint 100 éves iskola!

Térkép

Budapest XVI. kerületi Szerb Antal Gimnázium

Batthyány I. u. 12.
1164 Budapest