Ugrás a tartalomra

Pályázat önkormányzati bérlakás bérleti jogviszonyára

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága, a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 32/2012. (XI. 26.) önk.rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján pályázatot ír ki önkormányzati tulajdonú költségelvű bérlakások bérleti jogának elnyerése céljából.

Az aktuális pályázati kiírás tartalmazza, mely lakásokra lehet pályázni.

Jogosultak köre

A pályázaton részt vehet, aki a pályázat benyújtására megállapított határnapig a 18. életévét betöltötte, illetve ha a pályázó házasságkötése alapján nagykorúvá vált.

Pályázni az jogosult, aki a kiírt pályázati feltételeknek maradéktalanul megfelel.

Érvényesen azok nyújthatnak be pályázatot költségelven történő bérbeadásra, akik
a Rendeletben meghatározott együttes feltételeknek megfelelnek:

  1. a csatolt jövedelem- és vagyonnyilatkozat alapján e rendelet 12. § (2) bekezdésének rendelkezése szerint nem minősül szociálisan rászoruló személynek, továbbá
  2. Budapest Főváros XVI. kerület(i)
    1. közigazgatási területén legalább 2 éve lakóhellyel vagy legalább 3 éve tartózkodási hellyel rendelkezik, vagy
    2. Önkormányzat által működtetett valamely intézményénél eltöltött legalább 2 éves közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik, vagy az
      Észak-Pesti Tankerület vagy annak jogelődje által fenntartott vagy működtetett,
      a XVI. kerület közigazgatási területén található oktatási intézményben legalább
      2 éves közalkalmazotti jogviszonnyal
      rendelkezik, vagy a XVI. kerületi Rendőrkapitányság hivatásos személyi állományába tartozó, a kerületben ténylegesen legalább 6 hónapja szolgálatot teljesítő dolgozó, és
  3. csatolt jövedelem- és vagyonnyilatkozat alapján társadalmilag rászorult személynek minősül és
  4. vállalja, hogy a mindenkori bérleti díj összegére a szerződés teljes időtartama alatt számlavezető bankjánál az Önkormányzat javára azonnali beszedési megbízást ad.

 Önkormányzati lakásban már bérleti joggal rendelkező személy pályázat útján akkor jelölhető ki bérlőnek, ha korábbi önkormányzati lakásának bérleti jogáról pénzbeli térítés nélkül lemond.

 Házastársak pályázatukat csak együttesen nyújthatják be, kivéve, ha a házasság felbontása iránti kérelmüket az eljáró bíróság bizonyíthatóan érkeztette.

 Amennyiben egy pályázó vonatkozásában a ba) és bb) pontban részletezett feltétel is fennáll, úgy a lakás odaítélésének jogcíme minden esetben a ba) pontban foglalt feltétel fennállása.

 A pályázaton nem vehet részt, aki az Önkormányzat tulajdonában lévő lakás tekintetében önkényes lakásfoglaló, vagy a korábbi rendelkezések alapján rosszhiszemű, jogcímnélküli lakáshasználó volt, vagy

  • aki Önkormányzati bérleménye után bérleti, vagy használati díjjal, külön szolgáltatási díjjal tartozik, illetve akinek bármilyen jogcímen helyi adó tartozása van;
  • aki a bérbeadás iránti kérelem, vagy a pályázat benyújtására megállapított határidőt megelőző 5 éven belül az önkormányzati lakásra szóló bérleti jogviszonyát térítés ellenében megszüntette, vagy magánforgalomban elcserélte;
  • aki a bérbeadás iránti kérelem, vagy a pályázat benyújtására megállapított határidőt megelőző 10 éven belül az ugyanezen az időtartamon belül az Önkormányzattól vásárolt korábbi bérlakását értékesítette; 
  • aki a szociális, jövedelmi és vagyoni feltételek vagy a szociális bérlet létesítését kizáró feltételek vizsgálatához, illetve a bérbeadás iránti kérelmében vagy pályázatában valótlan adatokat közölt.

Mit kell tennie

A pályázatot a Rendelet 1. melléklete szerinti formanyomtatványon kell benyújtani.

A pályázathoz egyidejűleg csatolni kell a mellékletben felsorolt igazolásokat.

A pályázatokat lakásonként külön pályázati lapon kell benyújtani, a csatolandó iratokkal együtt.

Egy pályázó az azonos időpontban meghirdetett lakások közül egy formanyomtatványon egy lakás bérbevételére nyújthat be pályázatot, azonban egyszerre több lakásra is lehet pályázni, melyek közül egynek az elnyerésére van lehetőség.

Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán történő benyújtás esetén:

A pályázatot írásban – a Rendelet 1. melléklete szerinti formanyomtatványon a csatolandó iratokkal együtt – a pályázati kiírásban megjelölt helyen és időben, zárt borítékban kell benyújtani.

A pályázati formanyomtatványt lezárt, megcímzetlen, feladót és más a pályázóra utaló jelet nem tartalmazó borítékban kell a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán leadni. A borítékot
az átvevőnek sorszámmal kell ellátni, a sorszámot elismervényen kell az átadóval közölni.
Az átvételi elismervényre az átvétel dátumát, sorszámát, az átvevő nevét, a Polgármesteri Hivatal bélyegzőlenyomatát kell feljegyezni, azon más jelzés nem alkalmazható. A kiadott sorszámokat nyilvántartásba kell venni.

A pályázati anyag (Formanyomtatvány és Tájékoztató) térítésmentesen beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján.

Elektronikus úton történő benyújtás esetén:

A pályázat elektronikus úton is benyújtható a meghatározott formanyomtatványon a csatolandó iratokkal együtt, a pályázati kiírásban megjelölt határidőig.

Határidők

Az aktuális pályázat kiírásának időpontját, a pályázat benyújtásának határidejét a pályázat kiírója határozza meg.

Benyújtandó dokumentumok

- Rendelet 1. melléklete (pályázati adatlap, nyilatkozatok és mellékletek)

- Rendelet 1. számú függelék

- 2. számú függelék

A pályázathoz az alábbi iratokat kell csatolni, elektronikus benyújtás esetén feltölteni:

  • Személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló kártya másolatát.
  • Az a pályázó, aki legalább 2 éve lakóhellyel, illetve legalább 3 éve tartózkodási hellyel rendelkezik, de ezen időszak alatt a Budapest Főváros XVI. kerületének közigazgatási területén belül lakó-, illetve tartózkodási helyét megváltoztatta, köteles ezt bizonyítani és okirattal igazolni. A szükséges igazolás a kormányhivatalokban („Kormányablak”) igényelhető. Ennek hiányába pályázata érvénytelen.
  • A pályázó és házastársa (élettársa), illetve a vele együttlakó vagy együttköltöző közeli hozzátartozójának a jövedelméről 1 évre visszamenőleg – a jövedelem típusának
    megfelelő – igazolást vagy annak másolatát a kérelemhez mellékelni szükséges.
  • Egy évnél rövidebb munkaviszony esetén az előző munkáltató által kiállított kilépő papír csatolása is szükséges.
  • Egyéni vállalkozás esetén a nettó, a vállalkozó részére kifizetett jövedelmet a cég könyvelője igazolja, és a vállalkozó az előző évi adóbevallását ennek ellenőrzésére csatolja.
  • Az eltartott gyerekek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, bírósági jogerős ítéletet, gyámhatósági határozatot, valamint orvosi igazolást a jelenlegi terhességről, illetve 14 éven felüli gyermekek esetében iskolalátogatási igazolás is szükséges.
  • GYES, GYED, nyugdíj összegének igazolását, a rendszeres önkormányzati támogatás, árvaellátás, szociális ellátás, ápolási, valamint a munkanélküli járadék, ill. álláskeresési járadékról szóló igazolásokat.
  • Támogatások, nyugdíj és egyéb nyugdíjrendszerű ellátások igazolására az elmúlt egy év megállapító határozatai alapján van csak mód, folyószámla kimutatás nem elegendő.
  • A kizárólag bruttó összegekről kiállított jövedelemigazolásokat nem áll módunkban elfogadni, a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
  • Gyermektartás igazolását, amelyhez bírósági ítélet, vagy a gyermektartásdíj fizetésére kötelezett fél két tanúval ellátott nyilatkozata szükséges.
  • Állami gondoskodásban nevelkedett személy esetén a gyámhivataltól az erről szóló igazolást.
  • Szociális intézmény lakója esetén az erről szóló igazolást.
  • Önkormányzati bérlő esetében: bérleti jogviszonyát igazoló bérleti szerződésének másolatát.
  • A pályázati adatlap 10. pontjában ( a pályázóval együtt költözők megnevezése, rokonsági foka) meghatározott rokonsági kapcsolatot igazoló okiratok másolatait.
  • Amennyiben a pályázó családi állapota házas, viszont a házastársával már nem élnek egy házastársi vagyonközösségben, a házasság felbontását tartalmazó jogerős bírósági végzést, vagy a házasság felbontása iránti kérelmük beadásának az eljáró bíróság érkeztetésének igazolását.

Fizetési kötelezettség

A pályázat benyújtása fizetési kötelezettséggel nem jár.

A Rendelet 40. § értelmében a lakásbérbeadás esetén a bérlőnek a bérleti szerződés megkötésekor a bérbeadó részére a Rendelet 40. § értelmében kauciót kell szolgáltatni.
A kaució a lakbértartozás és a közüzemi díj tartozás csökkentésére, illetve a bérleti jogviszony megszűnésekor a lakás rendeltetésszerű használatra történő alkalmassá tételére használható fel, amennyiben kötelezettségeit a bérlő nem teljesíti, vagy azt a bérbeadó nem fogadja el. A kaució felhasználása esetén az Önkormányzat a bérlő felé elszámolásra köteles.
A kaució mértéke: 3.300 Ft/m2.

Eljáró szerv

A benyújtott pályázatokat Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága bírálja el, a pályázat lezárását követő 60 napon belül dönt.

Minden pályázó írásban értesítést kap a döntést követő 60 napon belül.

Egyéb információk

Az aktuális pályázati kiírás és ahhoz tartozó részletes tájékoztató tartalmazza a pályázattal kapcsolatos információkat, amely a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat internetes honlapjáról (www.bp16.hu) letölthető.

  1. A nyertes pályázóval a bérleti szerződést a pályázati eredmény írásos közlésétől számított
    30 napon belül az Önkormányzat (1163 Budapest, Havashalom u. 43.) köti meg. Ha a nyertes pályázó a szerződést önhibájából nem köti meg, akkor a szerződést a soron következő helyezettel kell megkötni.
  2. A lakások határozott időtartamra, 2 évre adhatók bérbe.
    A bérlő ismételt bérbeadásra irányuló kérelmet adhat be a 2 év határozott idő lejártával. A bérleti jogviszony legfeljebb 3 alkalommal további 2 évre meghosszabbítható. Ha ezzel nem él, a lakást tisztán, kifestve, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, a bérleti szerződés lejártakor köteles a bérbeadó birtokába visszaadni.
  3. A pályázat elbírálása során előnyben részesülhet, aki:
    1. hosszabb ideje rendelkezik folyamatos Budapest XVI. kerületében lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel, vagy
    2. hosszabb ideje rendelkezik folyamatos, az Önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szervnél eltöltött közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonnyal, vagy
    3. hosszabb ideje rendelkezik folyamatos, az Észak-Pesti Tankerület vagy jogelődje által fenntartott vagy működtetett a XVI. kerület közigazgatási területén található oktatási intézményben közalkalmazotti jogviszonnyal, vagy
    4. az Önkormányzattól bérelt lakása bérleti jogviszonyát a bérbeadóval való közös megegyezéssel – a költségelvű lakbérfizetés előírása mellett bérbe adott lakásra kötött bérleti szerződés létrejöttével egyidejűleg – megszünteti.
  4. Érvénytelen a pályázat, ha:
    1. atáridőn túl nyújtották be;
    2. nem felel meg a pályázati kiírásnak, illetve nem az előírt formanyomtatványon nyújtják be;
    3. a pályázó az elbíráláshoz szükséges tényekről és körülményekről nem vagy hiányosan nyilatkozott;
    4. a pályázó valótlan adatok közlésével, illetve valós adatok elhallgatásával vagy más módon megtévesztette az Önkormányzatot;
    5. a kiírásban előírt dokumentumok nem kerültek csatolásra és azokat a hiánypótlás során sem nyújtották be
    6. a pályázó nem igazolja a költségelvű bérletre való jogosultságát;
    7. 32/2012. (XI. 26.) számú rendeletben meghatározott jogosultsági feltételeknek a pályázó nem felel meg.
  5. Hiánypótlási eljárás:
    1. Amennyiben a pályázati kiírásban szereplő dokumentumok nem teljes körűen kerültek csatolásra, hiánypótlás benyújtására van lehetőség.
    2. A hiánypótlási eljárás szabályait az aktuális pályázat részletes tájékoztatója tartalmazza.
    3. Aki a hiánypótlási felhívás alapján a hiányzó dokumentumot nem vagy késedelmesen nyújtja be, annak a pályázata érvénytelennek minősül.
    4. A hiánypótlás benyújtásának helye: Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1163 Budapest, Havashalom u. 43.) személyesen, feladóval ellátott és megcímzett, „HIÁNYPÓTLÁS” jeligével, zárt borítékban.
    5. Hiánypótlásra kizárólag egy alkalommal van lehetőség.
  6. Lakás megtekintési időpontok: Az aktuális pályázat részletes tájékoztatója tartalmazza a megpályázható lakások legfontosabb adatait és a megtekintési időpontokat.
  7. Adatvédelmi tájékoztató:
    A személyes adatok kezelése tekintetében a főbb irányadó jogszabályok a természetes személyeknek a személyes adatok kezeléséről szóló az Európai Parlament és Tanács (EU) 2016/679 számú rendelete (GDPR), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.), illetve a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény előírásait figyelembe véve a pályázati anyag benyújtása során rendelkezésre bocsátott személyes adatok jogszabályban meghatározott időtartamú adatkezeléséhez, a pályázati anyagot benyújtó önkéntesen, minden külső befolyás nélkül hozzájárul.

Kapcsolódó nyomtatványok

Rendelet 1. számú melléklet - nyilatkozatok

Rendelet 1. számú függelék

2. számú függelék

Vonatkozó jogszabályok

- a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 32/2012. (XI. 26.) önk.rendelet

- a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény

Fogalmak

Szociálisan rászoruló az a személy, aki az alábbi feltételeknek együttesen megfelel:

  • egy főre jutó havi nettó jövedelme – e rendeletben meghatározott jövedelemszámítási időszak alapján – nem haladja meg,
  • aa)    egyszemélyes háztartás esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (továbbiakban: nyugdíjminimum) 250 %-át, 71.250 Ft/fő
  • ab)    többszemélyes háztartás esetén a nyugdíjminimum 200 %-át, 57.000 Ft/fő
  • ac)    egyszemélyes háztartás esetén, ha a bérlő nyugdíjas, illetve többszemélyes háztartás esetén, ha az együttlakók mindegyike nyugdíjas, akkor a nyugdíjminimum 350 %-át 99.750 Ft/fő
  • b)      az együttköltözők együttes vagyona nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének hetvenszeresét 1.995.000 Ft

 Társadalmi rászorultság: a pályázat benyújtásának időpontjában a kérelmező legalább egy év folyamatos munkaviszonyból származó jövedelemmel rendelkezik, azonban az együttköltözők együttes jövedelme és vagyona nem teszi lehetővé lakás piaci alapon történő bérbevételét.